Jó apa leszel? Kérdések a gyermekvállalásról (4. rész)

írta Ladányi Norbert 1 704 views0

Az interjúsorozat alább olvasható részében Béni József Sándor klinikai szakpszichológus a gyermektervezésnél jelentkező bátortalanságról, félelemről, bizonytalanságról beszél, arról, hogy elmúlnak-e ezek az érzések – persze ha egyáltalán jelentkeztek – vagy inkább elhatalmasodnak a férfin. Továbbá arra a lényeges kérdésre is választ ad a szakértő, vajon az apa honnan tudhatja, hogy jó szülő lesz.

A cikk még nem ért véget, lapozz!

A korábbiakban arról volt szó, mit érdemes figyelembe venni gyermektervezésnél, továbbá arról is, mikor tudhatjuk mi, férfiak, hogy felkészültünk az apa szerepre. Arra a kérdésre is választ kaptunk, hogy vállaljon-e gyereket az, aki úgy gondolja, még nem elég felelősségteljes.

A harmadik részben az anyagi biztonságról beszélgettünk, pontosabban arról, hogy ennek az érzetnek a hiánya mennyire vetheti vissza a szülőt, elsősorban a férfit, a családfenntartót abban, hogy döntsön.

A pszichológus hasznos tanácsokkal látta el azokat a párokat is, akik közül az egyik ugyan szeretne babát, de a másik még nem, vagy egyáltalán. Az interjúsorozat következő, záró részében neveléssel kapcsolatos témát is érintünk: lehet-e még a férfiból jó apa, ha a szülei rossz példával jártak elöl? Emellett beszélgetünk még a meddőségről és az örökbefogadásról.

– Természetes-e, hogy míg a tervezésnél bátrak, megfontoltak a leendő apák, anyák, addig a nagy hír kiderülésekor úrrá lesz rajtuk – vagy csak az egyikükön– a félelem, bizonytalanság érzete? Ez elmúlik vagy elhatalmasodik inkább?

– Én magam nem tapasztaltam ezt, talán inkább az ellenkezőjét, azaz hogy gyermektervezésnél bátortalanabbak a férfiak. Amikor jön a gyermek, az már egy tény, amit talán könnyebb elfogadni, mint pusztán annak lehetőségét. De tény, hogy az apaság elfogadása néha nem könnyű egy férfi számára. Ez egy többszintű pszichológiai jelenség, és a folyamat általában nem tudatos szinteken zajlik, ily módon nem tudatos mechanizmusokat indít el. 

A terhesség időszaka a sok öröm mellett, egy természetes krízis a pár életében. Lelki értelemben itt indul meg a férfi apává és a nő anyává válásának folyamata. A férfi számára ez akár bizonytalansággal, próbatételekkel, gondokkal telített időszak is lehet, megélhet nehéz helyzeteket a terhesség során. Ilyenkor a nőre, a tágabb családra és a barátokra hárul, az ő támogatásának, megtartásának, bátorításának és inspirálásának a feladata.

A függetlenségüket és külvilág iránti nyitottságukat előszeretettel őrző férfiak különféle családi kötelességeket, felelősségeket vesznek magukra. Bizonyos tekintetben számukra is beszűkül a külvilág, introvertáltabbá válhatnak, a belső világ és a család felé fordulnak inkább, de nem ritka ennek pont az ellenkezője, az extroverzióba, az élménykeresésbe menekülés sem. A nő addigi „kizárólagos” figyelmét, gondoskodását élvező apa azzal is szembesül, hogy ezt meg kell osztania az új jövevénnyel, aki szintén fontossá válik a már anyaként is működő nőnek. Ez a szükséges konfliktus terhet ró a férfi és nő kapcsolatára, és nagyban hozzájárul az egészséges családi rendszer kialakulásához. 

A pár szexualitására is befolyással van a terhesség. Ez akár egy erőpróbája is lehet a pár kapcsolatának, megjelenhetnek kapcsolati konfliktusok. A férfi sokszor félve kezd közeledni a már terhes nőhöz, azt fantáziálva, hogy az befolyással lehet a terhességre, sérülést okozhat neki, melyet sokszor a terhes nő természetes önvédő működése is kiválthat. Ez a fantázia természetesen túlzó. A terhesség előrehaladtával a női test megváltozik – értem ezalatt a test formáját, annak zsírszázalékát, az illatokat, tapintást, de a nő hangtónusát is –, ami akár fokozhatja a férfi szexualitását, vonzódását a párjához, de csökkentheti is azt. Tekintve, hogy a szexualitás manapság sokszor „stressz-csökkentőként” is funkcionál, így nem elhanyagolható, hogy az hogyan működik a terhesség alatt.  

Az apaság tudata felelősséget is jelent, már egy másik életért, így a felnőtté válás, az „ifjúkor befejezésének” egyik mérföldköve. Ez magában foglal valamiféle véglegességet, hiszen a gyermekért való felelősségvállalás hosszú ideig tart, és a felnőtté válás is valaminek a befejeződését, lezárását jelenti. Ezzel együtt újra kell tudnunk értelmezni az életünket, már apaként, mely már más viselkedésmódokat is kíván.

Furcsamód az új családtag érkezésének öröme mellett, ilyenkor természetes módon gyászolunk is, elengedjük mindazt, mi befejeződött, annak érdekében, hogy helyet képezhessünk valami újnak, amely szintén sok örömöt és boldogságot adhat az életünkhöz. Előfordul, hogy a férfi számára ez nem túl könnyű. Mindaz, amit elmulasztani vélt addigi életében, hirtelen szeretné bepótolni, új sportokat próbál ki, valami újba, esetleg extrémbe vág – megjegyzem manapság sokszor nők esetében is tapasztalható ez, a gyermekvállalásra felkészülés időszakában. Volt olyan férfi páciensem is, aki addig nem „csajozott”, és a terhes felesége mellett hirtelen elkezdett. 

Előfordul, hogy az apa azért bizonytalanodik el, mert nem bízik abban, hogy tudna-e elég jó apa lenni. Ilyen esetekben sokszor az derül ki, hogy az ő apja nem volt, vagy nem eléggé volt jelen, vagy konfliktusos volt a viszonyuk. Így nincs jó mintája arra nézve hogyan is kell apának lenni. Ide tartozik az is, hogy olyan régi, akár gyermekkorban elszenvedett traumák, sérelmek, esetleg gyász emelkedhet „tudatközelbe”, mellyel addig nem foglalkozott a férfi, de igen megterhelő érzéseket hozhat magával. 

Minden bizonytalanság természetesen elmúlhat, amikor az apa meglátja csecsemőjét és elfogadja sajátjának. Nemcsak az anyák, de az apák is átalakulnak, mikor gyermekük lesz. Személyiségükben új erőforrások nyílhatnak meg, amelyekről addig nem volt tudomásuk. De előfordulhat, hogy bizonytalanok maradnak. Ebben az esetben érdemes lehet saját apjukkal beszélniük erről. De ha huzamosabb ideig fennmarad a jelenség, akkor keressenek fel egy szakembert, mert annak mélyebb okai lehetnek.

Mindent összevetve, az édesapa részvétele, jelenléte a terhesség folyamatában, nagyon jó hatással van az anya, a gyermek és a kutatások szerint az apa lelki állapotára is. A terhesség az édesapákat is megajándékozza gyönyörű pillanatokkal, az együttesség mélyebb élményével, egy újonnan formálódó élettel való első kapcsolatfelvétel csodájával, és az apai büszkeség érzésével, melyet gyermeke jelent számára. A férfiak számára is fontos, bár néha méltánytalanul eltagadott biztonságérzetet, sok esetben először a saját család megléte szolgáltatja. Egy apává vált férfi néha azt konstatálja, hogy gyermekének megszületése jelenti számára az első biztos talajt, a valahová tartozás, a családba tartozás érzését, melyet azóta keresett, mióta saját szüleitől függetlenné vált. 

– Honnan tudhatja az apa, hogy jó szülő lesz? 

– Sehonnan, ez a gyakorlatból derül ki. Egyébként a jó szülőség kérdése minden családban más és más. Minden pár különböző követelményeket állít saját maga elé. Lehet, hogy egy túlságosan is óvó, túlgondoskodó anya mellett ugyanaz a férfi kevésbé tűnik jó apának, mint egy átlagosan óvó és gondoskodó anya mellett. A szakirodalomban a jó szülő nem a tökéletes, hibák nélküli, állandóan elérhető szülőt jelenti, hanem az „elég jó szülőt”, azt, aki képes hibázni és felismerni azt, valamint képes kihívások, bizonyos értelemben konfliktusok elé állítani a gyermeket.

Nem kell mindentől megóvnunk a srácot, vagy a lányt, inkább az a feladatunk, hogy felkészítsük őt az életre. Ez utóbbi persze nem azt jelenti, hogy nem kell óvnunk is, de azt sem, hogy mindentől meg kell védjük. Érdemes nevelnünk a gyermeket, de hagyjuk, hogy önmagától is oldjon meg problémákat. A csecsemő azt várja el a szülőtől, hogy kiszolgálja őt, jelen legyen, amikor éhes, mulassza el a has- vagy a fogfájását stb., tehát mindig legyen ott az anya, vagy az apa akkor és ott amikor, és ahol ő szeretné. A szakirodalom leírja az úgynevezett mérgelődés öröme nevű jelenséget, ami nagyon sokat ad egy gyereknek.

Arról van szó például, hogy amikor a gyermek felsír, mert éhes, az anya nem megy oda azonnal, hanem kicsit később veszi ölbe a csecsemőt és ad neki enni, vagy nyugtatja meg. Sokan el sem tudják képzelni, hogy ez az öt-tíz-húsz perc milyen sokat jelent: egyrészt hosszútávon kialakítja az egyedüllét, illetve a feszültség elviselésének képességét, másrészt azt, hogy próbáljon meg önmagán segíteni.

Ha hozzászokik ahhoz, hogy valaki tökéletesen kiszolgálja őt, akkor nem lesz jó tapasztalata arra nézve, hogyan tudja önmagát használni. Az önállóság alapjai már ebben a korban lerakódnak. Egy kisgyermek eléggé alkalmazkodó, kivéve akkor, ha a szülő túl sok megfelelési követelményt támaszt vele szemben, és nem hagyja, hogy a csemetéje tapasztalatokat szerezzen magáról, képességeiről, korlátairól. Ebben is érdemes egyensúlyt tartani. Nehéz műfaj ez, de nem lehetetlen.

Végül nélkülözhetetlen megemlítenem azt is, hogy minden életkorban más és mást igényel a gyermek, különbözőek a „feladatai” és a szükségletei is ennek megfelelően változhatnak. Ha valakit ez érdekel, érdemes utánaolvasnia a fejlődéslélektanban

A cikk még nem ért véget, lapozz!

Szólj hozzá!