Mikor születik már meg a második gyermekünk? – Apablog (34. rész)

írta Henrik L. 611 views0

Az előírt időpont lejárt szombaton, Blanka azonban még mindig Enikő pocakján bulizik, ráadásul a jelek szerint nem is akarja elhagyni a műveleti területet. Közben mi már legalább két hete módosult tudatállapotban várjuk a csodát.

A cikk még nem ért véget, lapozz!

Az első gyereknél, Lilinél valamiért nem volt ennyire necces a hajrá. Akkor még nem tudtuk, mire vállalkozunk, Enikőnek fogalma sem volt a szülés fájdalmairól, a mélyből felszabaduló félelmekről, és erről az egész folyamatról, melyben a Nő életet ad, kvázi közelebb kerül Istenhez, mint bárki más a világon.

A férfi sosem él át hasonló élményt életében, nem hordoz új életet a szíve alatt 9 hónapig, fogalma sincs arról a bensőséges kapcsolatról, ami ilyenkor összeköti az anyát magzatával, és a szülés csodájából is legfeljebb háttérszínészként, segítőként érzékel valamit, függően attól, mennyire fejlett az emocionális képessége. Lili megszületése nem volt sétagalopp, zavaros volt, kaotikus, komplikált, ugyanakkor felemelő, és happy enddel végződő, hiszen a gyermek egészségesen megszületett, az anya felépült. Persze az emlékek mély nyomot hagytak Enikő lelkében, nem könnyű feldolgozni egy nehéz szülést, erről a nők sokat tudnának mesélni.

Ennek ellenére, vagy ettől függetlenül vállaltunk egy második babát, Blankát, akinek papíron szombaton kellett volna világra jönnie, de nővéréhez hasonlóan nagyon jól érzi magát az anyaméhben, ezáltal ragyogóan játszik a türelmünkkel és az idegeinkkel.

Olvasd el az előző részt is (kattints)! Beteg a gyerek, ugrott a hétvégi strandolás

Már annyira felkészültünk, hogy túl vagyunk pörögve

Mondanom sem kell, minden készen áll már második lányom érkezésére. Elkészült a kék kiságy, benne a matrac, kimosott ágynemű, két vadonatúj alvóállatka. Egy teljes szett babaruha vár bevetésre, köszönhetően a kislányos barátoknak, babakocsit is kaptunk kölcsön, tehát tényleg már csak egyvalami hiányzik az idillből, maga a baba.

Talán életemben nem voltam ennyire türelmetlen, ugyanakkor apatikus egyszerre. Tudom, hogy nem pörgethetem előre az idő kerekét, de érzem Enikő félelmét, a benne egyszerre jelen lévő menekülési hajlamot, valamint az „essünk már túl rajta” érzést, és próbálok felkészülni arra, hogy ügyes és jó segítője legyek neki a szülésnél.

Az a valaki, aki pont akkor van ott, amikor szükség van rá, pont akkor masszírozza meg felesége hátát, amikor ő azt szeretné, csak akkor beszél, amikor azzal támaszt, vagy felüdülést tud nyújtani vajúdó szerelmének. Ő a szülésre készül, én meg arra, hogy segíteni tudjam abban, hogy minél könnyebb legyen a szülése. Persze Lilinek sem könnyű, érzi a változás szelét, a bennünk lezajló feszültséget, így ő is furcsábban, dacosabban viselkedik, mint általában szokott.

Ez olyan, mint egy betépett állapot

Enikővel egymásban tartjuk a lelket, attól függően, épp ki van jobb, türelmesebb állapotban. Mikor ő van kibukva, hogy mikor születik már meg a gyerek, akinek szombaton már világra kellett volna jönnie, akkor én mondom neki, hogy „nyugalom, te mondtad nemrég, hogy akár 10 nappal későbbi szülés is teljesen normálisnak számít”, amikor meg én vagyok feszült, akkor ő hívja fel a figyelmemet arra, hogy tegnap még milyen nyugodt voltam!

Emellett olyanok vagyunk, mint két szenilis ember. Elfelejtünk mindent, elhagyjuk a parkolócédulát, otthon hagyjuk a telefont, pénz nélkül indulunk el, elfelejtünk gyümölcsöt vinni a gyereknek az oviba, stb. A paletta nagyon széles, a lényeg az, hogy már csak röhögni érdemes magunkon, mert olyan távol vagyunk az összeszedettségtől, mint Makó Jeruzsálemtől.

Várunk, izgulunk, félünk, reménykedünk, türelmetlenkedünk, nyugtatjuk egymást. Mindezt azért, mert tudjuk, hogy az élet egyik legnagyobb csodája vár ránk, ami embert érhet ebben a zavaros világban. Életet adhatunk egy tiszta léleknek, aki gyermekünk és mesterünk lesz egyben, és akinek köszönettel tartozunk azért, hogy minket választott édesanyjának, édesapjának.

A cikk még nem ért véget, lapozz!

Szólj hozzá!